2015. április 15., szerda

Online időszalag készítése

Online időszalagomat a dipity.com oldal segítségével hoztam létre. Nagyon könnyen kezelhető, logikus oldal. Előtte most is, mint a többi feladatnál is megnéztem a tutorial videót. Nagyon hasznosak ezek, hiszen az embernek ma már nem kell kurzusokra beiratkozni, hogy megtudja, hogy működik egy-egy ilyen szolgáltatás, hanem magától is rákereshet, látja és hallja az instrukciókat, és egyedül is boldogul. Azonban mindenképpen jó, ha tudja, hogy milyen lehetőségek és oldalak állnak a rendelkezésére. Én eddig nem találkoztam és még sosem próbáltam ki az online időszalag készítést.




Az általam elkészített időszalagon Amerika történelmének fontosabb eseményei láthatók 1600-1800 között. Angolórára szánom, amin a diákok Amerika létrejöttével és fontos dokumentumaival ismerkedhetnek meg. Mindenképpen középhaladó, vagy inkább haladó diákoknak készült. Az események majdnem mindegyikéhez hozzárendeltem egy-egy képet. Három eseménynél, amiket kiemelt fontosságúnak tartok ( Bostoni teadélután, Függetlenségi Nyilatkozat, George Washington elnökké választása) videó is szerepel. Csak a Függetlenségi Nyilatkozatnál szerepel hónapra pontos évszám, amit már eleve szoktak tudni a diákok. Az évszámokkal kapcsolatban az jutott eszembe, hogy milyen jó lett volna annak idején, történelem órán ilyen időszalagokat használni, nem csak papír alapon, hogy jobban lássuk az összefüggéseket.
Most, hogy elkészítettem az időszalagot egy elképzelt órára, ahol Amerika születése lenne a téma, továbbgondolva a feladatot felmerült bennem, hogy az egész órát egy projektté is lehetne alakítani, és miután az idővonal segítségével sikerül felvázolni nagy vonalakban az USA történelmét a 18., 19. században, mindenki kiválaszthatna egy eseményt az idővonalról, amivel a legszívesebben foglalkozna. Csoportokban dolgoznának, a kiválasztott eseményt be kellene mutatniuk részletesebbek, érdekességekkel, illetve posztert is készíthetnének.

Eddig ez a feladat tetszett a legjobban, mert egyrészt nagyon élveztem, hogy újra átismételhettem az USA történelmét, és közben nagyon sok hasznos videóra, oldalakra bukkantam, másrészt ezt az idővonalat biztosan fel fogom használni tanításom során, így nagyon megérte vele dolgozni. A dipity oldal előnye, hogy a már elkészített idővonalhoz bármikor hozzálehet adni új eseményeket, képeket, linkeket, stb., tehát visszamenőleg is szerkeszthető. Véleményem szerint küllemre is stílusosan néz ki az itt megjelenő idővonal (én a „classic” design-t választottam), azonban egy dolog nem igazán tetszik, hogy nem lehet egyben látni az összes eseményt a képernyőn, hanem mozgatni, kicsinyíteni vagy nagyítani kell az idővonalat. Ez természetesen érthető, ha valaki nagyon sok eseményt rendelt az idővonalához, de ez az én estemben csak 13, amit jó lenne egyben látni a diákoknak, ha pl. ez egy összefoglaló óra lenne.

Az általam elkészített időszalagot az alábbi linken találjátok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése